2010. 09. 04. Rozália névnap

Keresés

     



Portálmail Magyarországportal.hu


Programajánló  Éttermek a megyében   Kiemelt Éttermek  Étterem Kereső Oldalak

 

Programajánló

Hollókői Bornapok

2010.május 1.

Hollókő, a parasztházak közötti felállított standokon

 

Hollókő Község Önkormányzata 2008. májusában hagyományteremtő szándékkal szervezte meg " Magyarország nevezetes borvidékeinek találkozóját " a " Palócföld" szívében.

 

Több mint két évtizede a Világörökség részeként ismert település pezsgő kulturális élettel rendelkezik, melybe terveik szerint jól illeszkedik a borairól híres tájegységek randevúja.

 

Az idelátogatók éppúgy kóstolhatnak majd tüzes balatoni vagy villányi bort, mint ahogyan a " királyok borát, a borok királyát" , a tokaji aszút is. A három nap alatt számos hagyományőrző csoport, kézműves bemutató és szórakoztató program várja a vendégeket. Mindez a hollókői ófaluban a helyiek vendégszeretetével fűszerezve.

Forrás:holloko.hu

- vissza -

Éttermek a megyében

Hármas Könyv Fogadó  Svejk Vendéglő

Tó Étterem

Márton Fogadó

Santos Étterem

Ózon Étterem

Anna Étterem

Fáradt Vándor Étterem

Halász Fogadó

Saci Bár

Salgó Hotel Étterem

 Árkád Pizzéria Cukrászda Kávézó

 La Fiesta Étterem Gösser Club

Oldfish Pub

Szepi Fogadó

Club Stardust

Somosi Fogadó

Rabló Étterem

Nógrád Megye Önkormányzatának Ellátó Szervezete

Tarján Vendéglő

Pizza Viktorio

Penta System Kft

Bableves Csárda

 PÉCSKŐ CAFE

 Ózon ételbár

Gesztenyéskert Vendéglő 

Király söröző

- vissza -

Kiemelt Éttermek

 

Rabló Pizzéria és Étterem

 

Ha ön kedveli a hagyoményos ételeket,
de szeretne elcsábulni az olasz konyha ízeitől,
akkor várjuk megrendelését!

Told-Gold Fogadó és Panzió

 

A klasszicista és gótikus stílusban épült, minden igényt kielégítő Fogadó és
Panzióban átriumos, kétszintes vendéglő kínál magyaros, illetve kímélő,
bioételeket és felhőtlen szórakozást.

Anna Étterem

 

Hangulatos éttermünk már több mint két évtizede várja látogatóit Rétság város szivében. Vendégeinket házias ízekkel, bőséges étel és italválasztékkal, specialitásokkal várjuk. Konyhánkban kiváló szakácsok szorgoskodnak azon, hogy mindenki megelégedésére étkezhessen. A HAACP szabványnak megfelelő berendezések és munkafolyamat garantálja, hogy vendégeink nem csak bőséges és finom ételt kapnak, hanem azokat az egészségügyi követelményeket mindenben betartva készítjük el. A megközelítés egyszerű.

 

 

 A városközpontban, a Nagyparkolóban található belső üzletsor középső szeletében található vendéglátó helyünk. El sem lehet téveszteni. A gépkocsival érkezőknek bőséges hely áll rendelkezésre, és csoportos látogatás esetén a különjáratú autóbuszok is pár méterre a bejárattól parkolhatnak. Néhány lépcsős feljárónk akadálymentesített, így természetesen a kerekes székkel érkezők ugyanúgy felkereshetnek bennünket, mint a gyermekkocsival érkező szülők. Bőséges kínálatunkat megtalálják honlapunkon, a étlap, illetve az itallap menüpontok alatt Mindezeken kívül olcsó előfizetéses ebéddel is várjuk a környéken dolgozó, tanuló látogatóinkat a hét 7 napján.

La Fiesta Étterem

   

Fenyves Fogadó

   

Kámor Fogadó

   

Márton Fogadó

- Márton oroszi papról - feltétlen érdemes tudni, hogy akinek ellenség és jóbarát egyként bírja bizalmát, az csak becsületes, tiszteletre-méltó ember lehet. Végleges és vitathatatlan történelmi tény: az oroszi pap, marton és Drégely megvívásának eseménysora igen szorosan összekapcsolódik.

- vissza -

Club StarDust

   

Halász Fogadó

 

 

Gesztenyéskert  Vendéglő

- vissza -

Étterem Kereső oldalak

Eszem-Iszom

Étterem.hu gyűjtőportál

Étteremajánló

Gasztro expressz

Holegyél.hu Keleti Éttermek

Menü ÁSZ

Opinio

Országos Étteremajánló

Restro Run

- vissza -

Receptek-Szent.info

Comment on KEKSZ SZALÁMI by Edvi Ilona

Szia! Véletlenül találtam rá a lapodra,de nagyon örülök neki.Én is nagy recept gy?jt? vagyok,és mindent ki is próbálok,a család nagy örömére. bíztosan kipróbálok jó pár receptet,és ha nekem van valami újdonság,elküldöm Neked,ha szívesen fogadod. Üdvözlettel:Ica


Comment on Receptek by Tompek Gabriella

Kedves Anikó! Most sütöttem meg a csokis málnás muffint. Mindent pontosan a leírás szerint csináltam. Finom lett, de de a sütik úgy beleragadtak a a kapszlikba, hogy késsel sem lehet kivakarni. Az adagolást is betartottam, de 24 db lett. Mit rontottam el? üdvözlettel Tompek Gabi


Comment on Az oldalról by Anikó kedvenc receptjei » Receptek

[...] Az oldalról általános információ itt található!   [...]


Comment on ÖTPERCES SÜTEMÉNY by Rittlingerné M Zsuzsa

Kedves Anikó! Véletlenül akadtam az oldaladra,de nagyon tetszik! Az ötperces sütit kipróbáltam,szilvalekvárral rumaromával.Nagyon egyszer? és finom! Üdvözlettel: Zsuzsa


Receptek-RSS

Recept: Cornflakes keksz

Hozzávalók: 5 dl liszt (2 csésze) 1/2 teáskanál sütőpor 25 dkg vaj 2,5 dl cukor (1 csésze) 2 tojás 1 csomag vaníliás cukor 2,5 dl cornflakes (1 csésze) ízlés szerint tört mogyoró, mandula, csoki


Recept: Karamellás sajttorta

Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg teljes kiőrlésű keksz 15 dkg vaj A krémhez: 75 dkg tejszínes natúr krémsajt vagy mascarpone cukor másfél kanál liszt 3 tojás 7 dkg tejföl vaníliaaorma 1 csomag tejkaramella


Recept: Puha gyömbéres-almás zserbóháromszögek

Hozzávalók egy 25X30 cm-es tepsihez: A tésztához: 40 dkg rétesliszt 15 dkg puha vaj csipetnyi só késhegynyi sütőpor 5 dkg finomszemű kristálycukor 1 dl langyos tej 1 dkg friss élesztő 1 db kissé felvert tojás A töltelékhez: 4 db közepes alma (kb. 70-75 dkg) 1 teáskanál szárított, őrölt gyömbérpor 1 teáskanál vanília kivonat 10 dkg finomszemű kristálycukor 15 dkg darált dió 10 dkg porcukor A szóráshoz: kb. 2 evőkanál vaníliával kevert porcukor


Recept: Túrós pite (krumplis tésztából)

Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 20 dkg zsír 1 db tojás 20 dkg főtt, megtört burgonya 1 csomag sütőpor A töltelékhez: 50 dkg tehéntúró 20 dkg porcukor 2 db tojás 1 evőkanál tejföl /elmaradhat/ 1 citrom reszelt héja és ízlés szerint a leve 1-2 kanál búzadara, ha a krém állaga megkívánja


Receptek-Sütemény

Máktorta recept

Hozzávalók: 15 dkg cukor, 5 dkg méz, 15 dkg finomra darált mák, 2 evőkanál édes morzsa, 6 tojás, 1 citrom, őrölt fahéj, feketeribizli lekvár Elkészítés: A cukor felével habosra keverjük a tojások sárgáját, hozzáadjuk a mézet, a cukor másik felével felvert tojáshabot, majd óvatosan beleforgatjuk a mákot és...


Fánk tészta (képviselőfánk)

Fánk tészta (képviselőfánk) ¼ l víz, 75 dkg vaj, 3 tojás, 12,5 dkg liszt, csipet só, 1 evőkanál cukor. Tegyük fel a vizet forralni, daraboljuk bele a vajaat, sót, cukrot. Ha felforrt,egyszerre a lisztet, addig keverjük, míg összeáll és elválik az edény falától.Félre húzzuk és egyenként beleütjük a tojásokat. Sütés előtt 30 percet pihentetjük.


Zabkorpas-csokolades keksz

Zabkorpas-csokolades keksz receptje 20 dkg margarint, 20 dkg cukorral habosra keverunk, majd hozzaadunk 1 tojast. 13 dkg finomlisztet osszekeverunk 16 dkg zabkorpaval,6 dkg urvara vagott etcsokival, 1 kiskanal sutoporral, 1 csomag vanilias cukorral es 1 mokkaskanal soval. A margarinos masszahoz keverjuk, es ozzaadunk 1,5 dl tejszint. Vizbe martott kiskanallal sutopapirral belelt tepsire halmozzuk, de jo tavolra kell tenni oket (kozepes epsibe csak 12 max. 16 halmot!!!), es elomelegitett sutob...


Gesztenyetorta receptje

Gesztenyetorta Süssetek vagy vásároljatok egy kerek vaniliás piskótát. Hozzávalók a krémhez: 7 dl tejszin kb 35 dkg gesztenyemassza 3 tk porcukor 20gr zselatin (Dr Oetker) nekem nagyon bevált csokireszelék A zselatint a tasak útmutatója alapján, készitsétek el 5 dl tejszint verjetek habbá, a cukrot csak a végén tegyétek bele a gesztenyét reszelj&ea...


Nyomtatás |  Ajánld az oldalt másoknak!

Minden jog fenntartva! 2005-2010 © Portal Internet Kft.

JÓÉSFA_ÉVES



workania



Told

Műv kp. Bgyarmat